Ha jól számoltuk, nettó 18 egyesületi tag volt jelen az
Éves Rendetlen Közgyűlésünkön, amihez az utóbbi évekhez hasonlóan a Dunai-szárny
szállásterületén gyűltünk össze, ezúttal Attiláék leendő tanyáján. (A bruttó
létszám a kísérő családtagokkal együtt jönne ki, de addig már nem tud számolni
a krónikás.)
Pénteken a táborhely elfoglalása után a Leányfalui Gyógyfürdő volt
a helyszín és a program.
Szombaton a főműsor a megbeszélés volt, az alábbi témákat
tekintettük át:
- 2015. évi tevékenység értékelése, pénzügyi beszámoló
- 2016. évi programtervezet; eddigi meghívások, lehetséges túra-útvonalak, képzések
- HHR (Human&Horse Resource) – lovak, lovasok, segédek; új tagok felvétele
- A bemutató fejlesztése (koreográfia, viselet, lószerszámzat)
- PR, azaz Pusztai Róka honlap, bemutatkozó kisfilm, Fb.
- A Pusztai Róka Díj átadása
A részleteket az antidemokrácia szabályainak megfelelően
titkosítottuk, hogy ne kelljen itt megírnom, de az nem hadititok, hogy a PR Díj
kitüntetettje idén Nagy Attila törökszentmiklósi lovas és kamionos, az
Egyesület Elkötelezett Szállítója lett.
Közben kétfogásos ebéd főtt az asszonyok által, aminek
elköltése után a szerencsésebbek megmászták a Kő-hegyet a szerencsétlenebb lovakkal, s néhányan hoppon
maradtak a tüzet őrizni. Jelentős fegyvertény, hogy a Dunai-szárny összesen 16 lovagolható
lovat tudott kiállítani, úgyhogy a gyalogos kirándulás elmaradt.
Este Vígh Zoliék, mint hivatalosan újdonsült tagok a
gyakorlatban is frissensült húst szervíroztak, majd az állva maradtak elmentek
a Budakalászi Len- és Borvirág Néptánc és Kulturális Mozgalom Farsangi Báljára,
ahol felugrálva ültük végig az előadást és beszélgetve a tombolát, majd ki-ki képessége
szerint csatlakozott a tánctér levegőjének kevergetéséhez.
Vasárnapra sajnos csak a hazatérések maradtak, minthogy
úgy ítéltük meg, hogy nincsen elég időnk, pedig végülis a teljes vasárnap meg
volt tartva…