Íjászverseny és lovasképzés - 2011.11.05-06.

A hosszan tartó nyár egyik utolsó hétvégéjén, a szép napos (és a csúnya száraz) idő kedvezett a hétvégi gyakorlásunknak, bár ezt a szép időt rövidebbnek láttatta az óraállítgatás.
Szombaton íjászversenyt tartottunk, aminek gyalogos ill. lovas részét a tavaly őszi filmfelvétel kapcsán megérdemelt rackapörkölt választotta el. A ló nélküli versenyben a Karcagi Íjász Kör tagjai végeztek az élen, bár a gyermekek párbajíjászatának döntője a Balogh-fiúk között zajlott; de délután a lovon is bebizonyítottuk, hogy tényleg van még mit tanulnunk. A sorrend Bene Sanyi, Balogh Péter, Leidinger Dani lett.
Katica alatt megkezdte hivatalos edzéseit egy új arab csikó, az ötéves Ahmed is.

Szombaton este csak diszkrét mulatásra futotta a pénteki főpróba után, viszont nagy figyelemmel végignéztük Zerinváry Szilárd képeit, aki a szeptemberi 800 km-es erdélyi túrájukról tartott előadást.
Vasárnap Szilárd a természetes lovaglás elvei és gyakorlata alapján tanított bennünket, fő célunk az volt, hogy a lovainkat hatékonyabban neki tudjuk hajtani pajzsos gyalogosoknak, de lónyelv-tanfolyamként egyébként is hasznos volt ezen ismeretek felfrissítése.

A hétvége komolyságát aláhúzta, hogy mind a Budai, mind a Nagykörűi Hadtest 3-3 ezer lóval képviseltette magát. A nagykörűi lovak szállítását ezúton is köszönjük Marinyák Zsoltosvezér úrnak, aki munkanapjait nem kímélve sikerrel vezette a csapatot a vadrégénytelen úton.

Bánffyhunyadi ünnep - 2011.10.27-30.

2003 őszén a csapatunk formálódása szempontjából is fontos bemutatóban vettünk részt Bánffyhunyadon a Ravasz László református püspök tiszteletére rendezett ünnepségen. Azt a bemutatót, mely minden bizonnyal az első erdélyi honfoglaláskori lovas hadi bemutató volt, a tahitótfalui Magyar Gábor és a hunyadi tiszteletes, Kusztos Tibor úr szervezte, ami kapcsán a sztánai állatorvos, DeMartin Lajos vezetésével kalotaszegen is alakult lovas hagyományőrző csapat. Azóta is szoros kapcsolatban vagyunk velük, 2005-től több bemutatót tartottunk együtt; a mostani, a tiszteletes úr nyugdíjba vonulása miatt különleges ünnepi alkalomnak számított.( A DunaTV műsora itt, amiben az Egyesületünk a 15. percben van említve.)

Csütörtökön délután utazott ki Bene Sanyi, Lajtos Katica és Leidinger Dani, pénteken közös lovasedzést tartottak (majd kultúrestet), szombaton közösen belovagoltak a városba, vasárnap reggel csatlakozott a csapathoz Balogh Péter, s az istentisztelet után a 6 fős helyi legénységet kiegészítve nagy sikerű bemutatót tartottunk a csodálatos őszi díszletben.
A bemutató elejéről kaptuk az alábbi felvételt:


A csodálatos őszi díszlet:














Hazafelé menet benéztünk az állatvásárra:


Bemutató Horton - 2011.09.10.

A túra végét Hort községben határoztuk meg, mert ide meghívtak bemutatót tartani a régi jászsági barátainkat is tömörítő Rózsa Sándor Egyesület ajánlására. Előző este Hatvan város alatt találkoztunk, lóval jöttek elénk, s vezettek az éjszakában a szántóföldek, utak és vasutak miatt bántóan cikk-cakkos úton. Bereczki Szabolcs adott megtisztelő ellátást, az Ő háztartása szolgált alaptáborul másnap is, hogy a pár percre lévő téren, a 70-es éveket idéző környezetben megtartsuk bemutatónkat. 3 friss lovat hoztunk Karcagról, s a 6 túrázós lóból 3 vett részt az ütközetben.

Balatonkerülő túra - 2011.08.27 - 09.10.

Egész ügyesen megcsináltuk.

Lesz persze részletesebb beszámoló is,
ha megírja valaki.
Addig is 250 újonnan válogatott kép itt.

S Katica képei itt régóta,
és a megvalósult útvonal alább:

idő
tér
vendéglátó
táv
(max.)
aug. 27. Szo.
Budakalász - Biatorbágy
Kg. – Budakalász teherautóval

Könczei Bence
40
220
aug. 28. Vas.
Biatorbágy – Vál – Lovasberény
Berecz Botond
40
aug. 29. H.
Lb – Várpalota
Csepin Péter
55
aug. 30. K.
Vp – Lovas
Márffy Bence
40
aug. 31. Sz.
L – Salföld
Somogyi Győző
45
szept. 1. Cs.
S – Cserszegtomaj
Rácz Tamás
35
szept. 2. P.
Cst – BBerény

20
szept. 3. Szo.
Bb - pihenőnap

-
szept. 4. Vas.
Bb – Kisberény
Pucskó Zsolt
39
szept. 5. H.
Kb – Bábonymegyer 
Ágh János
50
szept. 6. K.
Bm – Aba 
Attila Király Gimn.
58
szept. 7 Sz.
Aba – Ráckeve

43
szept. 8. Cs.
Rk – Magfalva
Géczy Gábor
65
szept. 9. P.
Mf – Hort
Rózsa Sándor Egyesület
60
szept. 10 Szo.
Hort bemutató








összesen 550 km /12+1 nap


Végül is nem sok eltérés lett a tervezetthez képest. Ürömtől Boldogig, Bugyin keresztül. Talán annyi, hogy mindháromnak csak a határát érintettük. Azért sajnálom, hogy Bugyinak csak a széléig jutottunk...
Az első héten 235 km-t tettünk meg 6 nap alatt (39 km/nap átlaggal),
a másodikon 315 km-t, 52,5 km/nap átlaggal.

Ha a pihenőnapo(ka)t, ill. a kalászi 1. napot beszámoljuk, akkor 40 km/nap.
Kisérőautó, útvonalbejárás, GPS, nagyobb eltévedés és baj nélkül.
Köszönjük szépen! Külön köszönet a vendéglátóinknak!!!
A fentieken túl a következőknek is (a találkozás sorrendjében):
  • Mohos Zoltán borosgazda, Gyúró
  • Farkas Ferenc Megyer Sarja Egyesület
  • Iváncsik Miklós mezőgazda, Sóly
  • Szabó Balázs házigazda, Felsőőrs
  • Godó István lovasgazda, Dörgicse
  • Bábel Ferenc tanyagazda, Zánka
  • Miklós Sándor és Óváry László pincegazdák, Bberény
  • a kálozi kocsmáros, a Dózsa György útról, aki önként adta, amit a fagyis kérésre sem
  • Sudár Istvánné a kazak lovak örököse, Sárosd
  • Marinyák Zsolt ötletgazda, aki Ráckevére 1 veder valódi teát hozott nekünk,
  • és a Szúnyogpusztai vizesek, akik átengedtek a zsilipen, pedig elbújhattak volna biztos vmi szabályzatuk mögé,
  • csakúgy mint a Tóalmási Takarékszövetkezet vezetője, akinek így hozzájárulhattunk az udvar csúnya füvének eltakarításához.
(Részletesen lásd a beszámolóban majd:)
A túra legnyugatibb pontján, a Keszthely - Fenékpuszta fasoron.
Bene Sándor /Borus, Balogh Péter /Fekete, Bolgovics Ági /Márkus, Lelkes Tamás /Szikra, Lajtos Katica /Sólyom, Leidinger Dani /Kara
(Rácz Tamás felvétele)

Kun Hagyományok Napja, Karcag - 2011.08.21.

A VII. Kun Hagyományok Napja a pénzhiány miatt Néhány órára apadt, de a szűkített programnak is szép számmal volt közönsége, szépen belaktuk a karcagi Múzeumkertet. A fák tompítják a hőséget, de a teret is - így csak 5 lóval vonult fel az Egyesület.
A jurtaállítás, könyvbemutató, kutyabemutatók, íjásztatás, harci bemutató, és nagy sikerű lovasbirkózó bajnokság (4 kategóriában összesen 30 induló!), után még a 3 nagykörűi ló teljes patkolását is végignézhette a közönség.
Egy helyi tudósítás itt olvasható, bár elég furcsa... Furcsa öltözetű emberekről, különös kinézetű férfiak, nők és gyerekekről, és letűnt korról tudósít, így hibává emelkedik, hogy elszalaszt rámutatni jelen korunk hamisságára és igénytelenségére - éppen, amikor értékőrző civil szereplők mostmár nemcsak idejüket, de saját pénzüket is adva tartják fontosnak a Kun Hagyományok Napját...

Bemutató Martfűn - 2011.08.14.

Bösztörpusztáról hazafelé jövet útba ejtettük Martfűt, ahol a szép új pályázati fürdő programjában tartottunk egy bemutatót, minthogy a MOGYon kiszervezték a bemutatónkban újonnan támadt nyugati lovagot, s így elmaradt a támadása a nomád vitéz ellen. Persze a nyugati betolakodó hiába szorgalmazta a magyar vér szabad (ki)áramlását, a karikásostor győzedelmeskedett.
Szerettünk itt lenni, a szervezés pontos volt, és (ill. úgyhogy:) a bemutató után közönség legkitartóbb része segít(het)ett a lovak lelovaglásában.

MOGY Bösztörpuszta - 2011.08.12-14.

6 lóval és nagyon sok emberrel részt vettünk a Magyarok Országos Gyűrésén Bösztörpusztán.
  • Megtiszteltetés volt, hogy a Történelmi élőképben elől kaptunk helyet.
  • Megalázó volt, ahogy a bemutatónkat félbevágta Vukics Feri, miután az áramellátás hiánya miatt késve tudtuk csak elkezdeni.
  • A lovasíjász versenyben a 10 nevező közül a csapatunkat képviselő Balogh Péter 2. helyezett lett. (A 250 lovasból tízen birtak elindulni...)
  • Az ügyeségi versenyben 17 lovas indult (a 250-ből...) csapatunkat szintén (csak)Balogh Péter képviselte, és a Fekete nevű új kancájával a szombati selejtezőben, majd a vasárnapi döntőben is hibátlanul teljesítette a pályát, így bekerült a négyes összevetésbe, ahol a korai indulásunk és az öregkor(a)i elbutulása miatt nem jelent meg.
  • A Köböre Bajnokság is vasárnap délutánra maradt - örvendetes, h. 6 csapat (6x6 lovas) jelentkezett - de mi csak az Élőkép utáni bemutató köbörében vettünk részt, ahol, Lajtos Katica, Bene Sanyi és Lelkes Tamás nyújtott a mezőnyből is kimagasló teljesítményt.
  • Megemlítjük, hogy Balogh Péter vasárnap délután még a vidék-megmentési konferencia munkájában is részt vett "Az önkormányzatiság alapjai - Fenntarthatóság: Honnan-hová" című előadásával.

Harc a quadrigákkal a Szilvásváradi Lovasfesztiválon - 2011.07.30.

Hirtelen úgy alakult, hogy meghívást kaptunk egy rövid éjszakai összecsapásra a lipicai lovak által húzott római harci kocsik ellenében a Szilvásváradi Lovasfesztiválra.
Ezek az impozáns négyesfogatok (quadrigák) a Lipicai Fesztivál éjszakai showműsorának látványos szereplői az utóbbi években, melyek ellen kellett megküzdenünk, a filmes kaszkadőrök szereplésének is keretet biztosítva. Hosszas várakozás, s megbeszélés után még mindig nem volt érthető, hogy az öt perces bemutatónk után hogyan kell megküzdeni a római harcosokkal az éjszaka folyamán, de végül is a három csapat szépen együtt dolgozott (a rómaiak, a kaszkadőrök, és mi); így a nomádok serege ismét győzelmet aratott a nyugatiak fölött, mint a régi szép időkben!

Lovasnap Jászkiséren - 2011.07.09.

7 lóval, s 11 fővel érkeztünk a Jászkiséri Lovasnapra, mely nagyon jó hangulatban telt, köszönhetően a helyi lakosság képviselőinek. Az odafigyelés, pontosság a szervezők részéről tökéletesnek mondható, ráadásul finom ebédet is kaptunk. Bemutatónkat színesítette rendkívüli örömünkre az is, hogy Mészáros főkapitány új lova (Csillag) hátán ismét csatlakozott a csapathoz - néhány hét kihagyás után. A jászsági Rózsa Sándor betyárjaival idén is megmérkőztünk köbörében az előző évkehez hasonló eredménnyel. Lovasbirkózásban viszont mi győztünk... A színvonalas ügyességi  versenyt a negyven körüli induló igazán komollyá tette, egyesületünkből négyen neveztünk be, és nem sokkal maradtunk le a dobogóról. Összességében kiemelendő, hogy büszke lehet magára az a közösség, aki ilyen színvonalas programot valósít meg a jelenlegi kiszipolyozott gazdasági helyzetben. A szervezőkön túl dícséret illeti a városi és a környékbeli lakossságot is, hiszen szép számú közönség tette igazán sikeressé a rendezvényt, s megemlítendő a hab a tortán: Szatmári Laci barátunk színes konferálása.

A nagykörűi különítmény lovainak hazaszállítása a rendezvény utáni héfőre maradt, amit BP. a 3 lovával a kánikula csúcspontjára időzített, így a negyven kilométeres táv a leghatékonyabban szolgáltatta az alföldi rabszolgatáj legfontosabb élményforrásait: fülledt meleg, falu (értsd kocsma) érintése nélkül, az alakuló sivatag közepén a VTT épülő árvízi vésztározója, és amit a vízborítástól védeni akarnak: elhagyott szikes rizsföldek és a tavalyi óriási belvizek miatt parlagon maradt nádasokkal felvert kiszáradt szántók, melyeket mindig keresztirányba futó mélyrevágott benövényesedett csatornák határolnak, amiken különös élmény 3 lóval átkelni...

Bemutatók a Hortobágyi Lovasnapokon - 2011.07.1-2.

A táborba már pénteken megérkezett a budakalászi hadtest, így egy nagyot tudtunk gyakorolni, majd pihentünk, hogy szombaton új energiákkal feltöltődve utazhassunk a Hortobágyra. Szombaton a szokásos bemutatónkat tartottuk a díjugrató akadályokkal nehezített pályán, mely nem kis fejtörést okozott a koreográfia kialakításánál. Végülis sikerült, s a közönség megelégedésére (remélhetőleg) megtartottuk a 10-15 perces bemutatót, melyre az utóbbi időkben egyre nagyobb lett az igény. A táboroztató részleg visszatért Karcagra - miután a programra látogató Heinz Honoldékkal a memmingeni Wallenstein Fesztivál rendezőivel beszéltünk a 2012-es lehetőségekről - Dani és Lelki pedig maradtak, és vasárnap Könczei Bencével karöltve teljesítették a feladatot.

LÉT - 2011.06.29.-07.04.

Tavalyi évvel ellentétben idén szerencsésen meg tudtuk tartani a tábort (LÉT = Lovasnomád Életmód Tábor), mivel a 2010-ben lehullott szélsőségesen sok csapadék a szárazabb tavasz, s nyár következtében már nem okozott gondot. Örültek is ennek a gyerekek, s kihasználva a jó időt röpködtek a nyilak a pusztán, megülték a lovakat, bejárták a  Kecskerit, hallgatták az érdekes előadásokat, fa kardokkal fáradhatatlanul harcoltak egymással, pihenő időben pedig kézművességgel foglalatoskodtak. Lovas harci bemutatót is láthattak a gyerekek, mely főpróbaként is szerepelt egyben, mivel másnap a nagy hagyományú Hortobágyi Lovasnapokon lépett fel a PRNHE.

Nyílzápor Ópusztaszeren - 2011.06.24-25.

Csütörtök este megérkeztünk Cseppentő Attila táborába, hogy pénteken egész nap gyakorolhassunk, délelőtt magunkban, délután a többi lovassal a Nyílzápor helyszínén.
A legtöbb hagyományőrző íjászt, de legalábbis a legtöbb egyszerre kilőtt nyilat megmozgató rendezvény lovas hadosztályát erősítette csapatunk, a mintegy 40 lovasból nyolcat adtunk mi.
Minthogy azt mondták, hogy ne használjunk íjat, és Magyar Attila, a Nyílzápor hadvezére megkért, hogy vigyázzunk a díszletekre, és a gyalogosokra (miután a próbán  egy gyalogos harcost állítólag karikásostor támadás ért), magam főleg a nyilvánosság eszközével harcoltam, íme:

Aztán így is sikerült egy foglyot ejtenünk, aki aztán a harc közben nyakát szegte, s így a fej a VIP páholyban landolt.
A csatát egy igazi köböre viadallal folytattuk és fojtottuk, minthogy a Park hivatalos hadosztálya Dömös János vezetésével elfogadta kihívásunkat. A játék a legszebb nomád hagyományoknak megfelelően folyt, amit végül 1:1-re nyertünk meg.

Krakkói zarándoklat - 2011.06.17-19.

Szent László király hagyományának őrzésére Nagy Géza szabolcsi hagyományőrző tett le nagyívű koncepciót, melynek krakkói zarándoklatában vett részt csapatunkból Balogh Péter.
A képre kattintva hivatalos tudósítás érhető el.
A hetven fős küldöttség magját és épségét a Szentkorona, a szabolcsi ijászok, a hollókői lovagok és a bakonyi poroszkálók adták; a hangját és szépségét pedig Navratil Andrea és az Igricek zenekar biztosította. Alapvető szervezési hiányosságok mellett is méltóan megünnepeltük nagyszerű királyunkat; nagyszerű menetünk a főtéri Mária templomból (ahol ritka szépen-erősen szólt általunk-belőlünk a Himnusz) az ódon óvároson keresztül a Wawel-beli székesegyházba vonult.
Szent és lovag királyunkhoz híven nem tértünk ki az éjszaka megpróbáltatásai elől sem, és a középkori dísz(let)ek között betekintést nyertünk a modern színházi találkozó és a modern szórakoztatóipar meztelen valóságába/valótlanságába is.
További tudósítás, képek itt.
Saját képek itt:

Esküvő - 2011.06.18.

A budakalászi csapattest egyik oszlopa, Istók Csanád esküvőjén gyűlt össze az Egyesület Pomázon. A mintegy 300 fős közönség többsége tartozott a néptáncos-hagyományőrzős kultúrához, így országos jelentőségű esemény élvonalát erősíthette csapatunk a lovas lánykikérés és lakodalmi menettől a karcagi rackapörköltön keresztül a (nép)táncos mulatságig. Sok boldogságot kívánunk!

Jász-kun Szala - 2011.06.04.

Ez a harmadik év, hogy június első szombatján lelkes civilek megrendezik a magyarok megyei hagyományőrző találkozóját, ezúttal Kétpó községben. Kétpó Törökszentmiklós és Mezőtúr közti sivatagban fekvő kis település, gyakorlatilag zsákfalu, s minden adottsága meg lenne rá, hogy a módszerváltás strukturális veszteseként egy legyen az ország jövőjenincs depressziós települései közül; ezzel szemben azt láttuk, hogy rendezett házak, gazdálkodásról tanúskodó udvarok és komoly középületek, közterek vannak: a község szigetként emelkedik ki a gazdasági-társadalmi értelemben (el)süllyedő Alföldből. Magyarázatot keresve 2 adat ötlik szembe: 5. ciklusát tölti a magyar érzelmű polgármester, ill. nincs cigány népesség a faluban.

A rendezvény méltó volt a helyszínhez, a falu közepi tágas téren Országzászló, jurták, nagyszínpad, és egy ilyen találkozó minden fontos kelléke fogadta a látogatókat, a programok közül külön csak a vásárt emelném ki, ami bizalomra okot adóan értékes kínálatot biztosított, köszönet a szervezőknek és a termelőknek, akik kitartanak az értékteremtés mellett a külföldi tőke működe ellenében.

Csapatunk 3 nagykörűi lova előző nap saját lábán érkezett meg, így nem tudott maradéktalanul részt venni a Szentkorona Mátyás templomból érkező másának kíséretében, amikor a polgármesterrel egy kocsiban háromszor megkerülte a falut - kitartásunkat kritika érte, bár így is mi voltunk jelen leginkább, mégha racionalizált programmal is, hiszen más lovasok kitartása a boxaik ajtajáig sem jutatta el őket...
Egyesületünk Dunai és a Karcagi hadteste szombaton napközben érkezett meg - rajtunk kívül csak a rövidtávú túralovaglás modern hagyományait éltetve 3 lovas tette tiszteletét a találkozón.
Koradélután a szörnyű hőség legvadabb tombolása között megtartottuk bemutatónkat, s később 7 lovassal hozzájárultunk a Szentkorona bevonulását és a Trianon (elleni) ünnepséget biztosító díszőrséghez.
Ezúton is köszönjük a helyieknek, a törökszentmiklósi Jenek Baranta csapatnak és a többieknek mint a rendezvény szervezőinek komoly munkáját, és a támogatóknak a lószállításunk költségtérítését!
Képek a bemutatóról (a képre kattintva):
Jász-Kun Szala 2011 Kétpó

Miniszternézőben a Hortobágyon - 2011.05.30.

szétszakadt szombat után az Egyesület egyesült vasárnap: a Dunaiak autóval, a Nagykörűi csapat (Péter, Sólyom, Márkus) lóháton érkezett Karcagra, ahol fogadtuk a Külügyminisztérium villámlátogatását, majd hosszan gyakoroltunk a hétfői rövid bemutatóra.
-
Egyesületünk ugyanis támogatta az Európai Úniót, akinek nem volt már pénze, hogy bemutatónk tiszteletdíját kiszorítsa az agrárminiszteri találkozójának költségvetéséből, de minthogy a MIniszterünk, a nagytiszteletű karcagi Fazekas Sándor úr szeretett volna mutatni kollégáinak lovasnomád hagyományainkból is, így csapatunk egy emberként (pontosabban 13-an voltunk, 6 lóval, 4 autóval) adta magát a Hortobágyra, hogy nézhessenek a mini szterek.
-
A hangulat igazán forró volt, kinn a pusztán 10-17 óráig, és az ebédnél is; a szervezés meglehetősen körülményes - EU konform; a bemutató sikeres, az íjásztatás népszerű. Ezúton is köszönjük, hogy a szállítási költségeink térítését vállalta a KM, a hangosítás költségét pedig a Nemzeti Park.
-
Képek (pl. itt és a szomszédos képeken): http://www.haon.hu/kepek/2549227-105
A média televolt az eseménnyel, itt egy tudósítás offline (pl a Hajdú-Bihari Napló címlapja másnap):

Szakadt szombat - 2011.05.28.

Május utolsó szombatján az Egyesület 3 fronton teljesített (Nyugatról Kelet felé az alábbiak szerint):
  • A Dunai hadtest a a pomázi Magyar Vár Lovas Majálisán - a részletes beszámolót Danitól  várjuk, de arra emlékszem, hogy az ilyenkor szokásos versenyszámokban erős mezőfölénybe kerültek a Pusztai Róka Egyesület helyi tagjai: Ambrus Balázs szabadcsapata. (Pl. az összevont győzelemet is elhozta Leidinger Dániel!)
  •  A Tiszai hadtest Nagykörűi Szárnya teljes létszámban felvonult Besenyszögre, az I. Nyílt Besenyszögi Lovasíjász Versenyre, ahol nagyon szépen teljesítettek. Úgy értem: nagyszerű volt a verseny, szép ez az új Fekete kanca, és nagyon közel mentek el a vesszőim a tábla mellett...
  • A Tiszai hadtest Derékhada Karcagon maradt, minthogy huszárosan lemondták a Simonyi napokat, mert az mert bekapcsolódni a "Nemzeti Vágta" előfutamaihoz; így a saját marhákat hajtották ki a Vajas nevű határrészbe, ami a tavalyi időjárásnak köszönhetően visszamocsarasodott eredeti állapotába. 


Majális Magfalván - 2011.04.30 - 05.01.

 Nem volt könnyű hétvége... A szombati tennivalók (érkezés, juh vágás, darabolás, stb.) sokasága még nem is okozott volna problémát, de a vasárnapi hirtelen korai kelés (három lovunk nem tudta, hogy hol szabad pontosan legelni), s az aranyat érő májusi eső (mely mindig a nyergelés alatt kezdett el esni, s utána nem tudott órákon keresztül elállni) sokat nehezített a helyzeten.

A szervezés sem állt a helyzet magaslatán lásd helyszín kiválasztása, hangosítás, stb. Ezt fokozta még, hogy a lovaink a tavasztól, s az új mezőtől feltöltődve visszanyerték szabadságvágyukat, s elfelejtettek együttműködni velünk (főképpen a gyakorlás alatt), s ezt tetézte a Borus Márkusra célzott pontos és hatékony rúgása, amitől Attilának 8 napon túlra felrepedt a lába...
Ennek ellenére a bemutató jól sikerült (a visszajelzések alapján, s szerintünk is), mely köszönhető a csapattagok kifogástalan együttműködésének a legfiatalabb csapattagtól a legkorosabbig. Köszönjük ezúton is mindenkinek a lelkesedést, az odafigyelést, s a pontos munkát az ügy érdekében! Felavattuk az új kaftánokat, melyek szintén nagyon jól vizsgáztak, szépen mutatott mikor a szorgos segédek együtt mozdulva egységes kis sereget alkottak.
Az is kiderült a hétvégén, hogy (főleg így tavasszal) kevés a gyakorlással eltöltött idő. Fontos, hogy mindenki gyakoroljon otthon (Budakalász, Nagykörű, Karcag), hogy utána a közös bemutatók előtt hatékonyan össze tudjuk csiszolni a koreográfiát. Ezt nem lehet hanyagolni a sok tennivaló ellenére sem. A rendszeres gyakorlás tehát nagyon fontos, s nem lehet arra hagyatkozni, hogy tavaly is ment a lónak, s nekem is. Fontos, hogy a bemutatón minőséget adjunk, mert értéket közvetítünk, s példát próbálunk mutatni.

Szezonalapozó Nagykörűben - 2011.04.15-17.

Annyi minden történt, hogy meghaladta a krónikaíró képességeit az egybeszerkesztése.

Úgyhogy felsorolom:
Pénteken
- Reggel levágtunk egy szép kost, ha jönnek a vendígek, ne (l)egyenek magukban.
- Úgyhogy főztünk egy szép tárkonyos gombóclevest, hogy ne mondja Laci, hogy mindig pörköltet kell enni.
- Közben 2 lány átlovagolt Karcagról Nagykörűbe (Katica, Ági).
- Estére megjöttek az elfoglaltabbak autóval (Sanyi, Laci, Kata, Édua).
- De még kimentünk a jószágokhoz, átfogtuk a juhokat, s beadtuk a féregtelenítőt nekik.
- Tartottunk egy megbeszélést este - de csak úgy böjtölősen, s nem vettük elő a citerát.
Szombaton
- Csináltunk egy ügyes íjászedzést, sokversenyszámos versennyel (a jegyzőkönyv táblázatát alul idézem). Időközben szolnoki vendégekkel is gazdagodtunk.
- Megkörmöltük a lovakat - különösen az új Fekete kancát.
- Ebédeltünk szépen tavasziasan a rackagombóc levesből, valamint megérkeztek a budakalásziak (Attila, Lelki, Zsuzsi).
- Majd a lovasijászatot gyakoroltuk - tavasszal különösen jól esik az ilyesmi...
- Este megintcsak szolidan beszélgettünk, pedig megérkezett Szalka Balázs vitéz úr is a családjával (Pethes Kata, egykori földrajzos hallgató(m) és Luca baba).
Vasárnap
- Délelőtt nagyon jól felépített edzésen kaptunk ízelítőt a szablyavívás alapjaiból, miközben a lányok hímeztek-hámoztak.
- Majd elindultak a diétások Karcagra, s ebéd után az autósok is.



talpas- íjászat
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
össz.:
Balogh Péter
2
3
3
2
0
2
3
3
3
3
2
1
1
0
1
2
1
0
0
32p
Bolgovics Ágnes
1
2
1
1
0
2
1
1
1
1
0
0
0
0
0
1
0
0
0
12p
Balogh Domokos
1
1
2
0
3
0
1
0
2
0
2
0
1
0
0
0
2
3
0
18p
Balogh Benedek
1
2
1
1
0
2
1
0
2
0
0
0
1
0
2
0
1
1
0
15p
Balogh Ilka
0
0
0
0
0
0
0
2
0
0
1
0
0
1
1
0
2
1
0
8p
Lajtos Katalin
1
2
2
1
0
0
0
2
2
1
1
1
0
0
0
0
0
0
0
13p
Bene Sándor
3
3
2
2
3
2
1
3
1
2
2
2
1
1
0
0
0
0
0
28p
Mészáros László
3
3
2
3
0
3
1
3
2
2
3
2
1
2
0
0
1
0
1
32p