Ünnepi huszár szolgálat

 
 
Március 15-én csapatunk dunai részének három tagja részt vett a Történelmi Lovas Egyesület és a Hagyaték Lovas Egyesület által szervezett huszárbemutatón, a Szentendrei Skanzenben. Az alkalmi huszárbandérium több csapat lovasaiból verbuválódott össze, akik a nap folyamán 2 bemutatót is tartottak. Csapatunk tekintélyét mutatja, hogy a bemutatón a bandériumot Leidinger Dani csapattársunk vezette.
 
Az ilyenkor szokásos alaki lovaglás mellett több harci elem bemutatása (szúrások, vágások, párbajok, rohamok, tűzfegyverek használata), valamint egy toborzó is színesítette a bemutató programját. Ez utóbbiban Juhász Dénes lóhátról előadott tárogató zenéjére Leidinger Dömötör táncolt somogyi kanász táncot. A bemutatón összesen 8 lovas (6 huszár és 2 betyár) és 6 gyalogos segéd vett részt.
 
A bemutató mellett, tábori élet megélése és bemutatása, valamint gyerekek lovagoltatása is szerepelt a programban, amelyek a szeles és borús idő ellenére igen nagy közönséget vonzottak a helyszínre.
 
Itt egy TV hír a HírTV-ből.    (A mozgóképes részben 1:28-tól látható a mi programunk.)
 
A bemutatón résztvevő lovasok voltak: Csorba Gábor (Hagyaték Lovas Egyesület), Juhász Dénes (Történelmi Lovas Egyesület), Varga Dániel (Történelmi Lovas Egyesület), Sulyok József (Rózsa Sándor Hagyományőrző Egyesület), Leidinger Dömötör (szabad Betyár), Lelkes Tamás ("Pusztai Róka" NHE), Stefanek Attila ("Pusztai Róka" NHE), Leidinger Dániel ("Pusztai Róka" NHE).