Keleti vágta - 2012.11.17.


Meghívták csapatunkat a török és kazak lovasokat is felvonultató "Keleti vágta" fesztiválra, Egerbe.
A portya péntek reggel kezdődött Nagykörűben, amennyiben Dani és Édua vállalták, hogy Kara és Márkus hadilovakat Karcagra lovagolják, hogy onnan korán lehessen indulni Egerbe. Dani beszámolót is küldött.

A rendezvénynek az Eger melletti Mátyus Udvarház adott otthont. S bár a szervezés körül voltak hiányosságok - pl. idétlen, hogy szláv nevet adtak a rendezvénynek -, a szép idő és a barátságos helyszín kárpótolt minket. Bár a rendezvénynek nem volt nagy beharangozója, a programokra egész szép számú közönség látogatott ki.

A rendezvény célja elsődlegesen a magyar, illetve a keleti rokon lovas népek lovas hagyományainak a bemutatása volt. Ennek érdekében csikós bemutatók, lovas játékok, vetélkedők, valamint az általunk bemutatott „honfoglaláskori” lovas harci bemutatót tekinthette meg a közönség, olyan – nem éppen a magyar vagy a keleti lovas hagyományból vett – kiegészítő programokkal, mint a barokk lovas bemutató vagy a római harci szekerek felvonulása.

A rendezvényen részt vett a kazakisztáni köböre-válogatott is, akik a köböre mellett több látványos lovas ügyességi játékot is bemutattak, mint pl. a földön elhelyezett tárgyak felkapása mozgó lóról, vagy a leányrablás. Ez utóbbihoz csapatunk adta a leányt, Katica személyében, akit egyik kazak legénynek sem sikerült elrabolnia, ugyanis Katicánk lova (Ahmed) mindegyik legény lovát helyben hagyta. Ráadásul volt visszavágó is, amikoris Katica korbáccsal üthette azt a lovast, amelyiket utolért (…hát Ahmed itt is gyorsabb volt a többinél J).

Ezt követően a kazak lovasok lovasbirkózásra hívták ki két lovasunkat, Danit és Lacit. A kazak szabályok szerint játszott birkózás (nyereg a ló hátán, öv a lovasok derekán) lovasaink számára teljesen új volt, így sajnos mindkettőjüket sikerült leszedniük a lóról – megjegyzendő azonban, hogy a szőrén való birkózást a kazakok nem vállalták (!).

A nap leglátványosabb eseményeihez tartoztak a kazakok és a hazai lovasok közötti köböre mérkőzések, amelyekből az elsőn csapatunk tagjai alkották a magyar csapatot (a második mérkőzésen a Szemán János által vezetett miskolci lovascsapat). S bár itt is a kazak módszer szerint zajlott a játék (igazi leölt kecskével) a magyar lovasok mindkét mérkőzésen helyt álltak (bár mindkét esetben a kazakok is adtak egy játékost a magyar csapatba).

Ami lovas szemmel igazán érdekesnek bizonyult, az a hazai és a közép-ázsiai stílusok közti különbségek megnyilvánulásai voltak (a hazai alatt itt nem a nyugati stílust értem).  A kazakoknál igen rövid kengyelszíj, elég kemény, határozott szárkezelés, valamint a korbács gyakori használata jellemző, s bár sokan durvának tartják ezt a stílust (hiányolva belőle a ló és lovas közti összhangot), mindenesetre igen hatékonynak bizonyult az ellenünk vívott küzdelmekben. (Ehhez mondjuk kis mértékben hozzájárult az is, hogy kazak barátaink felülről verték a 2 métert, vagy a 100 kilót).

Ide tartozik Sanyi megjegyzése:
A lippek nagyon jól dolgoztak, s a kazakok erejének és technikájuknak köszönhetően (a kengyelszíj és a csizma alá szorították be a kecskét, egyik lábánál fogták mindössze, szinte lehetetlen lett volna kiszedni) esélyünk nem volt, sőt szóhoz se jutottunk, s ahogy végignéztem a kazakok mellett törpének tűnő embereinken (Laca, S. Attila, Lelki, Dani)  majnem el is ment a kedvem... Vágták pl. nem is voltak, de ennek ellenére nem volt esély arra, hogy egyszer is elvegyük tőlük a kecskét.

Egy másik színfoltja lehetett volna a rendezvények az erzurumi (Törökország) dzsirit-csapat, akiket elvileg beletervezetek a programba, de végül nem jöttek el. Csapatunk egy része már találkozott velük 2009-ben a törökországi Sivasban, illetve 2010-ben a németországi Gelsenkirchenben.

Lovas csapatunk – Péter igazolt távollétében – hat lovassal tartotta meg a bemutatót. Bár finoman szólva, nem ez volt életünk legjobban sikerült lovasbemutatója, azért a legjobb produkcióért felajánlott különdíjat (egy tenyészkancát) így is sikerült elnyernünk. A bemutató végén pedig László megvívta az év lovas birkózó mérkőzését, amelyen legyőzte a sportág háromszoros magyar bajnokát – ez azért öröm különösen, mert eddig nem hallottunk arról, hogy van ilyen bajnokság...

A rendezvényt összességében jónak találtuk, bár több hozzáértő bevonásával, egy kicsit korábbi időpontban, rendesen meghirdetve, valószínűleg még sokkal jobb is lehetett volna. – Mindenesetre különleges tapasztalatokat szereztünk, hiszen ilyen keleti lovasokkal ritkán lehet találkozni Magyarországon.

Csapatunk résztvevői a következők voltak:
Lovasok: Lajtos Katica (ló: Ahmed), Bene Sándor (ló: Gülszári), Mészáros László (ló: Csillag), Leidinger Dániel (ló: Kara (egy beépített kazak)), Lelkes Tamás (ló: Márkus), Stefanek Attila (ló: Remény)
Segédek: Bolgovics Ági, Somfai Kata, Takács Dorina Édua
Továbbá, aki a lovainkat szállította, valamit a bemutatónkat konferálta (Köszönet érte!): Nagy Attila Törökszentmiklósi lovas ember.

Észak(nyugat)i portya - 2012.11.11-14.



A nagykörűi gyakorlás után, még vasárnap Szentendréről elindultunk a Csepin-csapat fogadására, akik Északi Portyájukról visszaérkeztükben kaptak meghívást Stefanek Attilától. Délután kettőkor indultunk eléjük: Stefanek Attila és Szentgyörgyvölgyi Gábor mint házigazdák és vendégként Balogh Péter. Sötétedés előtt értünk a találkozóhelyre, Zerinváry Szilárdhoz (Zablakert), valamivel a 2 huszár előtt, akik jó vendég módjára megpihentek kicsit Szilárd vendégszeretetében, úgyhogy csak 8 órakor indultunk vissza Szentendrére, ami visszafelé is 20 km-re volt, így Péterék 75,8 km lovagoltak vasárnap (mi negyvenet).

Az ebédet is pótló hosszú vacsora és rövid alvás után reggel nagyjából kivakartuk a sárból a lovakat, majd felvezettük a járőrt a szövevényes Budapest-kerülő szakaszon. Danihoz csatlakoztunk Pomáz elejétől (Klissza-domb), akinek vezetésével Piliscsabáig mentünk, ahol egy kocsmába húzódva vártuk meg a világos végét. Innen Dani és Attila visszaindult, és az Üveg(tigris utáni) hegyeken túl, ímmár teljes sötétben, szemerkélő esőben én (BP.) is különváltam Péteréktől akik Etyek felé nyomultak, míg nekem nyugatnak kellett mennem, minthogy a Fekete kancámra új tulajdonosa várt Komáromban. Tökig jutottam hétfőn, ahol az eladó Patkós csárda vendége voltam (fedett kocsibeálló, működő konnektor és dús fű volt a szolgáltatás, amit igénybe vettem).

Kedden a Zsámbéki templomokat még ködösen láttam, de dél felé (ill. felől:) kisütött a Nap, úgyhogy a szántók, murvák, vadkerítések között ügyesen eljutottam a Turul szoborhoz, Tatabánya főlé.
Itt élőben fogadtak be: egy nyugdíjas kutyakiképző bányamentő kárpitosműhelyében kaptam szállást, töltést és stoppot. Ugyanis a nadrágom 40 cm hosszan elszakadt a napi ütközetekben, amikor a szántók szélén a bozótossal ütköztem. Miklós úr olyan ügyesen megstoppolta a nadrágomat, hogy azóta sem tudtam kidobni, ezzel a stoppal még messzire el lehet jutni.

Szerdára nem sok maradt - a Fekete lábából, minthogy túlzott udvariasság volt megkörmölni a köves talajok és utak előtt, ezért Vértesszőllősön, miután tiszteletemet tettem az ősembernél, visszamentem a lovardába, s futóba tettem a lovat Komáromig.
További fényképek is elérhetők itt.

Őszi csapatösszevonás Nagykörűben - 2012.11.10.



Összesen húszan jelentünk meg a Csapat Nagy Körűi Gyakorlásán: 7 ló és 13 ember (Sanyi-Katica, Dani-Édua, Attila, Ági, Laci és 2 gyermeke, Péter és 3 gyermeke).

A program erős reggelivel kezdődött, különösen a Dunai szárnynak volt erős reggelje, hiszen ők 5 órára már futóra tették a lovaikat, hogy időben megjelenjenek a bevetésen.
11 óra körül állt fel a 7 ló (a 3 nagykörűi mellett, 2-2 ló érkezett a szélekről: Sólyom, Márkus, Fekete, Gülszál, Ahmed, Kara, Remény), és a pálya a megújult Karádi-gyepen. A megújulás ezúttal nem csak az őszi esőknek volt köszönhető, hanem a helyi munkálatoknak is: felkerült például a nád a komplexum központi épületére...


A gyakorlás lovardai munkával kezdődött a teljesen felújított 70x40 méteres nomád lovardában - ahogy ez a képeken is megcsodálható: az oldalakat friss fehér szalag díszítette, és egy visszafogott stílusú szürkés boltozatot kapott az aréna, mely a napfényt szűrve engedte csak át, így nem zavarta az éles fény a lovasokat.

Ebéd helyett megtartottuk a Nagy Őszi Zárt Lovasíjász Bajnokságunkat, 7 induló párossal (íjász+ló). A párokat cseréltük, vagyis mindenki ült minden lovon 2-2 futamot, így összesen 14 vágta állt rendelkezésre a vesszők táblásítására, ami alábbi eredményesség szerint alakult:
1. Bene Sándor
2. Stefanek Attila
3. Leidinger Dániel

Még belefért a délutánba a koreográfia gyakorlása, különösen hogy a következő hétvégére meghívást kaptunk Egerbe.
Levezetésképpen megkörmöltük az eladósorba került Fekete-kisaszonyt, ill. a juhokat, akik a féreghajtásukat is megkapták.

Még világosban visszaértünk az alaptáborba, ahol gyönyörű húsleves, és a gyepen szedett gombapörkölt volt a főmenű, egyéb díszítményekkel megerősítve. Úgyhogy csak tisztességből nem feküdtünk le egészen este 8 óráig, de aztán mindenki fokozatosan szállására vonult, s aludtunk egészen napfelkeltéig.

Reggel igyekezni kellett, minthogy mindenki sietett haza, úgyhogy a csapat 9 órára felrakta a frissen beásott oszlopokra a vadhálót, mert ez az 50 méteres szakasz hiányzott, hogy nyugodt szívvel itt hagyjuk a 3 maradék lovat a vendéglóval. Ugyanis Kara helyén Fekete, a csapat kancája távozott Szentendréig, ahol újabb program(ban) indult útnak.