Keleti vágta - 2012.11.17.


Meghívták csapatunkat a török és kazak lovasokat is felvonultató "Keleti vágta" fesztiválra, Egerbe.
A portya péntek reggel kezdődött Nagykörűben, amennyiben Dani és Édua vállalták, hogy Kara és Márkus hadilovakat Karcagra lovagolják, hogy onnan korán lehessen indulni Egerbe. Dani beszámolót is küldött.

A rendezvénynek az Eger melletti Mátyus Udvarház adott otthont. S bár a szervezés körül voltak hiányosságok - pl. idétlen, hogy szláv nevet adtak a rendezvénynek -, a szép idő és a barátságos helyszín kárpótolt minket. Bár a rendezvénynek nem volt nagy beharangozója, a programokra egész szép számú közönség látogatott ki.

A rendezvény célja elsődlegesen a magyar, illetve a keleti rokon lovas népek lovas hagyományainak a bemutatása volt. Ennek érdekében csikós bemutatók, lovas játékok, vetélkedők, valamint az általunk bemutatott „honfoglaláskori” lovas harci bemutatót tekinthette meg a közönség, olyan – nem éppen a magyar vagy a keleti lovas hagyományból vett – kiegészítő programokkal, mint a barokk lovas bemutató vagy a római harci szekerek felvonulása.

A rendezvényen részt vett a kazakisztáni köböre-válogatott is, akik a köböre mellett több látványos lovas ügyességi játékot is bemutattak, mint pl. a földön elhelyezett tárgyak felkapása mozgó lóról, vagy a leányrablás. Ez utóbbihoz csapatunk adta a leányt, Katica személyében, akit egyik kazak legénynek sem sikerült elrabolnia, ugyanis Katicánk lova (Ahmed) mindegyik legény lovát helyben hagyta. Ráadásul volt visszavágó is, amikoris Katica korbáccsal üthette azt a lovast, amelyiket utolért (…hát Ahmed itt is gyorsabb volt a többinél J).

Ezt követően a kazak lovasok lovasbirkózásra hívták ki két lovasunkat, Danit és Lacit. A kazak szabályok szerint játszott birkózás (nyereg a ló hátán, öv a lovasok derekán) lovasaink számára teljesen új volt, így sajnos mindkettőjüket sikerült leszedniük a lóról – megjegyzendő azonban, hogy a szőrén való birkózást a kazakok nem vállalták (!).

A nap leglátványosabb eseményeihez tartoztak a kazakok és a hazai lovasok közötti köböre mérkőzések, amelyekből az elsőn csapatunk tagjai alkották a magyar csapatot (a második mérkőzésen a Szemán János által vezetett miskolci lovascsapat). S bár itt is a kazak módszer szerint zajlott a játék (igazi leölt kecskével) a magyar lovasok mindkét mérkőzésen helyt álltak (bár mindkét esetben a kazakok is adtak egy játékost a magyar csapatba).

Ami lovas szemmel igazán érdekesnek bizonyult, az a hazai és a közép-ázsiai stílusok közti különbségek megnyilvánulásai voltak (a hazai alatt itt nem a nyugati stílust értem).  A kazakoknál igen rövid kengyelszíj, elég kemény, határozott szárkezelés, valamint a korbács gyakori használata jellemző, s bár sokan durvának tartják ezt a stílust (hiányolva belőle a ló és lovas közti összhangot), mindenesetre igen hatékonynak bizonyult az ellenünk vívott küzdelmekben. (Ehhez mondjuk kis mértékben hozzájárult az is, hogy kazak barátaink felülről verték a 2 métert, vagy a 100 kilót).

Ide tartozik Sanyi megjegyzése:
A lippek nagyon jól dolgoztak, s a kazakok erejének és technikájuknak köszönhetően (a kengyelszíj és a csizma alá szorították be a kecskét, egyik lábánál fogták mindössze, szinte lehetetlen lett volna kiszedni) esélyünk nem volt, sőt szóhoz se jutottunk, s ahogy végignéztem a kazakok mellett törpének tűnő embereinken (Laca, S. Attila, Lelki, Dani)  majnem el is ment a kedvem... Vágták pl. nem is voltak, de ennek ellenére nem volt esély arra, hogy egyszer is elvegyük tőlük a kecskét.

Egy másik színfoltja lehetett volna a rendezvények az erzurumi (Törökország) dzsirit-csapat, akiket elvileg beletervezetek a programba, de végül nem jöttek el. Csapatunk egy része már találkozott velük 2009-ben a törökországi Sivasban, illetve 2010-ben a németországi Gelsenkirchenben.

Lovas csapatunk – Péter igazolt távollétében – hat lovassal tartotta meg a bemutatót. Bár finoman szólva, nem ez volt életünk legjobban sikerült lovasbemutatója, azért a legjobb produkcióért felajánlott különdíjat (egy tenyészkancát) így is sikerült elnyernünk. A bemutató végén pedig László megvívta az év lovas birkózó mérkőzését, amelyen legyőzte a sportág háromszoros magyar bajnokát – ez azért öröm különösen, mert eddig nem hallottunk arról, hogy van ilyen bajnokság...

A rendezvényt összességében jónak találtuk, bár több hozzáértő bevonásával, egy kicsit korábbi időpontban, rendesen meghirdetve, valószínűleg még sokkal jobb is lehetett volna. – Mindenesetre különleges tapasztalatokat szereztünk, hiszen ilyen keleti lovasokkal ritkán lehet találkozni Magyarországon.

Csapatunk résztvevői a következők voltak:
Lovasok: Lajtos Katica (ló: Ahmed), Bene Sándor (ló: Gülszári), Mészáros László (ló: Csillag), Leidinger Dániel (ló: Kara (egy beépített kazak)), Lelkes Tamás (ló: Márkus), Stefanek Attila (ló: Remény)
Segédek: Bolgovics Ági, Somfai Kata, Takács Dorina Édua
Továbbá, aki a lovainkat szállította, valamit a bemutatónkat konferálta (Köszönet érte!): Nagy Attila Törökszentmiklósi lovas ember.