Őszi csapatösszevonás Nagykörűben - 2012.11.10.



Összesen húszan jelentünk meg a Csapat Nagy Körűi Gyakorlásán: 7 ló és 13 ember (Sanyi-Katica, Dani-Édua, Attila, Ági, Laci és 2 gyermeke, Péter és 3 gyermeke).

A program erős reggelivel kezdődött, különösen a Dunai szárnynak volt erős reggelje, hiszen ők 5 órára már futóra tették a lovaikat, hogy időben megjelenjenek a bevetésen.
11 óra körül állt fel a 7 ló (a 3 nagykörűi mellett, 2-2 ló érkezett a szélekről: Sólyom, Márkus, Fekete, Gülszál, Ahmed, Kara, Remény), és a pálya a megújult Karádi-gyepen. A megújulás ezúttal nem csak az őszi esőknek volt köszönhető, hanem a helyi munkálatoknak is: felkerült például a nád a komplexum központi épületére...


A gyakorlás lovardai munkával kezdődött a teljesen felújított 70x40 méteres nomád lovardában - ahogy ez a képeken is megcsodálható: az oldalakat friss fehér szalag díszítette, és egy visszafogott stílusú szürkés boltozatot kapott az aréna, mely a napfényt szűrve engedte csak át, így nem zavarta az éles fény a lovasokat.

Ebéd helyett megtartottuk a Nagy Őszi Zárt Lovasíjász Bajnokságunkat, 7 induló párossal (íjász+ló). A párokat cseréltük, vagyis mindenki ült minden lovon 2-2 futamot, így összesen 14 vágta állt rendelkezésre a vesszők táblásítására, ami alábbi eredményesség szerint alakult:
1. Bene Sándor
2. Stefanek Attila
3. Leidinger Dániel

Még belefért a délutánba a koreográfia gyakorlása, különösen hogy a következő hétvégére meghívást kaptunk Egerbe.
Levezetésképpen megkörmöltük az eladósorba került Fekete-kisaszonyt, ill. a juhokat, akik a féreghajtásukat is megkapták.

Még világosban visszaértünk az alaptáborba, ahol gyönyörű húsleves, és a gyepen szedett gombapörkölt volt a főmenű, egyéb díszítményekkel megerősítve. Úgyhogy csak tisztességből nem feküdtünk le egészen este 8 óráig, de aztán mindenki fokozatosan szállására vonult, s aludtunk egészen napfelkeltéig.

Reggel igyekezni kellett, minthogy mindenki sietett haza, úgyhogy a csapat 9 órára felrakta a frissen beásott oszlopokra a vadhálót, mert ez az 50 méteres szakasz hiányzott, hogy nyugodt szívvel itt hagyjuk a 3 maradék lovat a vendéglóval. Ugyanis Kara helyén Fekete, a csapat kancája távozott Szentendréig, ahol újabb program(ban) indult útnak.