Karcag határa ugyan nem csillag alakú, legalábbis térben, de időben lehet - s minthogy az idő túlzottan őszies volt, hát a határkerülők éjszakára visszatértek a tanyára.
A képek itt Éduától, s a részletes beszámoló Sanyi tollából:
Régóta tervezzük már, hogy a - nem is olyan kicsi - karcagi határt lóháton megkerüljük. A tervezett túra nagyjából 100 km-t tesz ki, mely távolság jól érzékelteti, hogy Karcag az országban a 4. legnagyobb határral rendelkező település (!). Az éves nagy leterheltségek miatt (munka, bemutatók, tábor, stb.) a túrát csak novemberben tudtuk megszervezni, s csak sajnos hiányos részvétellel (Endre bátyám csapata a vezető lábfájása miatt kénytelen volt távol maradni) és a hétvége nedves, csapadékos jellege miatt időben is kénytelenek voltunk csonkolni a túrát. Így végül egy napra csökkent le az időtartam, a lelkesedés viszont annál nagyobb volt. Édua, Katica, Dani, s én megaludtunk a Kecskeri-pusztán, majd másnap lóra pattanva (s Ágival kiegészülve) megindultunk a Karcag nyugati oldalán fekvő kertek között Márki Kláriék tanyájának irányába, ahol meg volt beszélve Lackóval a találkozó. Lackó jövetelét könnyen észre lehetett venni, mert vágtázva, csergetve közeledett Gülszárinak nagy meglepetést okozva ezzel (lehet, hogy mongol támadásnak gondolta, mert ugyancsak megrebbent...). Így aztán együtt ráálltunk a hosszú Füredi útra, s az eső ellenére vidáman haladtunk egészen a Németéri gátjáig, majd a Madarasi pusztát, a Csontos gátőrházat és a Csípős tanyát is magunk mögött hagyva értük el a "körtefát" (sok évtizedes múltra visszatekintő öreg fa Karcag határának északkeleti részén), ahol Laci a csípős szél és az eső ellenére, hatalmas elszántsággal végül gyufa nélkül is sikeresen meggyújtotta a tüzet, s szalonnasütésbe kezdett (nem volt viszont tekintettel arra, hogy a pihenőidő végére sikerült csak a tűzgyújtás :-(). Lovaink jót legeltek a kizöldült őszi mezőn, s mi is jót pihentünk, így új lendülettel indultunk Ágota-puszta irányába, ahol felkaptattunk az Ágota halomra, melyen egykoron büszkén állhatott a híres Ágota csárda szemlélve a hatlamas alföldi pusztát. Lassan elértük az emberi szemnek kevésébé tetsző szántóföldek világát, s a régi debreceni úton közeledtünk a város felé. Karcag széli erdőn vezetett keresztül bennünket mezőőr barátunk, amely az oly sokat emlegetett harcok színterei, beleképzelhettük magunkat a rettenthetetlen dzsungelharcos szerepébe, amint a csatornán végigvágtázva megjelenik a meghőkölt és megdermedt újlakosok között (nem folytatom...). Visszaérve a tanyába a nap élményeiben fürödve hamar kábultan álomba szenderültünk.
A túra tehát a tervezett 3 nap helyett csak egy napra sikeredett, a 100 km
helyett pedig csak 45 km-t teljesítettünk. A tervek szerint viszont májusban
visszatérünk, s az eredeti terv alapján körbelovagoljuk végre a nagy határt a
Kováts Mihály Emléktúra keretein belül, ahová helyi bicikliseket is szeretettel
várunk majd.
