Jászkiséri Lovasnap 2016.09.17.



A szokásos júliusi időpontban országos ítéletidő mondott ítéletet a hagyományait megtagadó világ felett, és elmaradtak még a hagyományőrző programok is, de a szeptemberi pótidőponton csak normális kis őszi eső volt, aminek egyébként is örültünk, minthogy az egyébként kifejezetten jó idei időjárásból az egyébként száraz szeptember szinte kilógott.

A rendezvény viszont szokás szerint nagyon kedves, otthonos volt. Mi 3x2 lóval tartottunk bemutatót a nap elején. 3 irányból kettes futókkal hoztuk a lovakat, Dani Kirgizisztánból Pomáz és Bálint érintésével, Sanyi és Laci Karcagról, és a Balogh család Nagykörűből Attila vezetésével (azaz Attila hozta és vezette a kölcsön kettes futót, amivel Péter lovai jöttek). Péter Sólyom lován ezúttal Benedek debütált: a 18. születésnapján mint lovas harcos először jelent meg a történelem színpadán.

A bemutató után az eső is elállt, úgyhogy szívesen elücsörögtünk a programok, az ismerősök és az ebédek társaságában délutánig, majd az állhatatosabbak fel is ültünk a lovaink ügyességét csiszolni a közben felálló pályán, de végül is a verseny a tombol(áz)ás áldozata lett számunkra, mert a komp miatt a versenyt és a zablánkat hátrahagyva elindultunk hazafelé.

Íme a helyi tévé tudósítása az eseményről.




Beszámoló a közép-ázsiai portyáról

 
Csapatunk két lovasa – Stefanek Attila és Leidinger Dániel – augusztus 23. és szeptember 12. között, a Magyar-Turán Alapítvány által szervezett válogatott tagjaként, Kazahsztánban és Kirgizisztánban járt.
A magyar küldöttség két egymást követő rendezvényre volt hivatalos. – Augusztus 27-28-án a Kazahsztáni Talgar városa mellett rendezték meg az “Ulu Dala Ruhy”, azaz a “Nagy Sztyeppe Gyermekei” elnevezésű fesztivált, amelyen a csapat tagjai lovas harci bemutatót tartottak. Ezt követően szeptember 3. és szeptember 8. között zajlott Kirgizisztánban a 2. Nomád Világjátékok, amelyen a csapat lovasai szintén bemutatót tartottak, illetve a magyar küldöttség tagjai különböző sportversenyeken vettek részt. A nagy távolság miatt a csapat nem vitt lovakat, hanem mindkét helyszínen helyi lovakkal dolgozott.
Az “Ulu Dala Ruhy” ünnepet egy Talgar város határában található fennsíkon tartották, ahol egyik irányba a végtelen sztyeppe, másik irányba az Alatau-hegység 3-4 ezer méteres csúcsai voltak láthatók. A lenyűgöző természeti környezet mellett számos jurta, kiállító sátor, egy színpad, és az ott zajló számos program színesítette a rendezvényt. A lovas bemutatót tartó csapat dolga nem volt könnyű, mert a helyben kapott lovak lovas harc/lovas íjászat szempontjából képzetlenek voltak. További nehézséget jelentett, hogy mind a lovasok, mind pedig a gyalogos segédek különböző csapatokból valók voltak, így végső soron egy mindenki számára új koreográfiát kellett begyakorolni, amire mindössze fél nap állt rendelkezésre. Mindezt tetézte, hogy a szombati bemutatót követően, vasárnapra nem pont ugyanazokat a lovakat kaptuk meg, amelyekkel előtte összegyakoroltunk. Ennek ellenére a második napra egy egészen színvonalas bemutatót sikerült összehoznia a csapatnak. A rendezvényen való szereplésünket sikeresnek könyvelték el maguk a szervezők is.
A Nomád Világjátékok eseményeinek két helyszín az Issyk kul-tó partján fekvő Cholpon Ata városa, valamint a Kircsin-szorosban több-száz jurtával kialakított tábor adott otthont. A csapat szállása a két helyszín között félúton, az Issyk kul-tó partján volt. Ottlétünket többek között a szálláshely melletti homokos strand, a kellemesen meleg időjárás, a tó hűs vize, valamint a túlsó parton emelkedő, hóval fedett 5-6 ezer méteres hegycsúcsok látványa tette felejthetetlenné.
A megnyitóünnepség helyszíne a Cholpon Atában újonnan felépített stadion volt, ahol résztvevő nemzetek sorában a magyar csapat nagy része is felvonult. (Ide kattintva látható egy tudósítás, a magyar csapat 1:25:15 - 1:26:20 között.) A megnyitót követő napon a Kircsin-szorosban felállított táborban is lezajlott egy nyitóünnepség, amelyen a hazai kirgíz csapat, valamint a türkmén trükklovasok mellett, a magyar lovascsapat tartott bemutatót.(Itt egy kis ízelítő látható, de sok egyéb tudósítás is elérhető.) A helyben kapott lovakkal az előző napon mindössze néhány óra gyakorlásra volt lehetőség, ráadásul több lovasnak lovat kellett cserélnie, mert a lovak egy része félt a fegyverektől és a céltáblaként használt pajzsoktól (s hosszas szervezést igényelt az is, hogy a másnapi bemutatóra ugyanazokat a lovakat kapjuk meg, amikkel gyakoroltunk). A csapatra nagy nyomás nehezedett, ugyanis harmadikként kellett bemutatót tartani, közvetlenül a közönséget teljesen lenyűgöző türkmén lovasok után. Minden nehézség ellenére, a csapat színvonalas bemutatót tartott, kivívva a közönség őszinte elismerését. (Az ünnepségen – akárcsak az előző napi megnyitón – jelen volt egyébként Steven Segal, amerikai színész, harcművész is, mint a rendezvény díszvendége.) 
Íme a magyar lovas csapat a Nomád Világjátékok egyik helyszínén: (balról jobbra: Stefanek Attila, Vermes István, Vermes Balázs, Leidinger Dániel, Kiss Péter) (Fényképezte: Erasimus Zsuzsanna)
 

A sikeres bemutatót követő napokban a csapat tagjai különböző sportversenyeken (kis ízelítő itt nézhető) vettek részt (övbirkózásban, gyalogos és lovas íjászatban, lovas birkózásban, valamint mangalában – ez utóbbi egy logikai játék), amelyeken több érmet is sikerült elhozni.
Csapatunkból Stefanek Attila lovas birkózásban (-70 kg), Leidinger Dániel lovas birkózásban (-90 kg) és lovas íjászatban indult. (Mivel országonként korlátozott volt a nevezhető versenyzők száma, Attila nem tudott elindulni lovas íjászatban.)
A lovas íjászat selejtezői szeptember 5-6-án zajlottak, ahonnan 3 magyar versenyző – Vermes István, Vermes Balázs és Kiss Péter – kvalifikálta magát a döntőbe. A pontszámok alapján, a másik két magyar induló, Leidinger Dániel és Fehér József is bőven belefért volna a döntős csapatba (több pontot lőttek, mint a döntőbe bejutott, mongol, kazah, kirgiz, vagy török versenyzők nagy része), viszont a versenyszabály országonként csak 3-3 versenyzőt engedett a döntőbe. A szeptember 7-i döntőt végül Vermes István nyerte egy kirgiz versenyző előtt. Vermes Balázs 3., Kiss Péter a 4. helyezett lett (Kiss Péter szereplésére rányomta bélyegét, hogy a próbakörben bukott a lovával, ami számára sérülést, íja számár eldeformálódást eredményezett. – Péter egyébként előző nap a legmagasabb pontszámmal jutott a döntőbe.).
Szeptember 7-én zajlott a lovas birkózás is. Míg az íjász versenyek a Kircsin-szorosban felépített tábor mellett voltak, addig a lovas birkózásnak – a csirirt és a köböre mellett – a Cholpon Atában felépített stadion adott otthont. Lovasainknak lenyűgöző élményt jelentett e helyszínen birkózni. Mivel az ázsiai lovas birkózás (kirgizül: er enish) szabályai jelentősen eltérnek az általunk gyakorolt lovas birkózástól, lovasainknak nehéz dolguk volt. A körülményeket némileg nehezítette, hogy Leidinger Dani előző nap lebetegedett, s ráadásul rögtön kifogta a 3. helyen végzett kínai (mongol) versenyzőt; Stefanek Attila ellenfele, pedig meglehetősen sportszerűtlenül, rögtön a kézfogással megpróbálta lerántani őt a nyeregből. A nehezítő körülmények ellenére elmondhatjuk, hogy lovasaink derekasan helytálltak. Bár egyikük sem jutott tovább, csak kemény küzdelmek árán tudták őket legyőzni.
A Magyar-Turán Alapítvány által delegált válogatott csapat összesen 1 arany és 4 bronzérmet szerzett. Aranyérmes lett lovas íjászatban Vermes István; bronzérmesek lovas íjászatban Vermes Balázs, távlövésben Szabó József, övbirkózásban Hagyó Gábor és Tóth Róbert.
A bemutatók és versenyek mellett a küldöttség tagjai számos látogatáson, kiránduláson vettek részt (Kazahsztán és Kirgizisztán területén egyaránt). Jártunk egy híres sassal vadászó családnál, megnéztük a Sharin-kanyont, jártunk Chimbulak hegyén 3200 méter magasan, láttunk több-ezer éves aranyleleteket és sziklarajzokat, jártunk múzeumi kiállításokon, valamint kilátogattunk a Kurgán-fennsíkra, ahol a Kazahsztán egyik jelképének számító „aranyember” sírját is megtalálták.
Ezúton is köszönjük a meghívást, és a gazdag programot a Magyar-Turán Alapítványnak! Megtiszteltetés számunkra, hogy a magyar küldöttség öt lovasából kettőt a „Pusztai Róka” Egyesület adhatott.
Pomáz, 2016. Földanya hava 15.
Leidinger Dániel
 
    
 
 

Mezőfény az alagút végén

 
Hosszú út vezetett a Nagykároly melletti Mezőfény községig, de a kelet-magyarországi alagút végén nem hiába tűnt fel Mezőfény, az Ország immár Partiumként nevezendő részén (minthogy ezek a Részek Erdéllyel együtt Romániához kerültek). Ceterum censeo, ha már román mánia, hogy Rómán keresi önigazolását Románia, el kell mondani, hogy nem a nemlétező román lakosság miatt húzták itt a határt, hanem a létező vasútvonal miatt, amit itt épített ki a Magyar Állam az Alföld szélén fekvő magyar városok összekötésével.
A plákaton is mi rohamozunk - igaz kicsiben, de élesben:)
Nem gondoltuk volna, hogy a nyár legnagyobb, s legforróbb hangulatú bemutatója ezen a jeles szeptemberi (vasár)napon következik el a Mezőfényi Lovasnapon. NAjó, talán nem voltak annyian, mint a Kurultájon, de a többezres tömeg messze felülmúlta a kismagyarországi falunapokon általános érdeklődést, illetve érdektelenséget. Mondjuk többedjére tapasztaltuk, hogy a (bármelyik) határon túli közönség jobb állapotban van, mint ebben az önmagát gyarmatosító országban, és pl. a nemzetemelő bemutatónkat is sokkal jobban megbecsülik, mint általában e tájon – kivéve persze a Kurultájon.
A bemutatónk fogadtatása mellett a forró hangulathoz a nyári hőmérséklet is hozzájárult, de a szervezők kedvessége és profizmusa folytán még a kényszerű határátkelés is határtalanul simán ment, bár az egyik határőr humora felidézte a régi csúnya időket. De határainkat átlépve nem küldtük el a fenébe, és a Dunai-szárnyat gyakorlatilag nélkülözve is teljes értékű bemutatót tartottunk 6 lóval, 4 segéddel. (A nyugati dunaiak derékhada épp ugyancsak vasárnap ért haza még keletebbi missziójáról, amiről hamarosan beszámolunk.)