Tavaszi kihajtás... április 25-28.

 

Szent György napja és a Karcagi Május Elseje alkalmából jól kihajtottuk magunkat a frissen kihajtott tájba. Idei tavaszi lovastúránk az elmúlt évekhez képest kisebb létszám mellett zajlott le – legalábbis ami a lovasok számát illeti.

 

Egy körben a csapat a Horányi rév előtt.
A túra Pomázról indult, célja pedig a Karcag határában található Bene-tanya (Egyesületük központja) volt, ahol csapatunk hétvégi edzőtábort tartott, illetve vasárnap a karcagi majális hagyományőrző lovas programjait bonyolította le. Csapatunk egy része tehát – összekötve a kellemest a hasznossal – a lovak szállítását lábon oldotta meg.

 

Összesen 6 ló vett részt a túrán, amelyeken az első két napban 4, a harmadik és negyedik napon 3 lovas osztozott. Balogh Péter a legutóbbi szentendrei találkozó alkalmával ott hagyta Bátort és új szerzeményét Szellőt. E két lovon első két nap Péter és fia Benedek osztoztak, a 3. naptól Péter vezette Szellőt. Sulyok Jocó barátunk jött saját lován, Pajkoson, vezetve Lelki lovát, Szikrát (rá a hétvégi programokon volt szükség), Leidinger Dani pedig hozta Karát és Harcost. Az eredeti elképzelés szerint Karán Puss Krisztián barátunk jött volna, de ő sajnos egészségi okok miatt végül nem tudott a csapattal tartani.

 

Dani és Jocó örülnek,
hogy végre bejutottak a Gödöllői Egyetemre.
Az első nap a legnehezebb a túrán, hiszen nehezen enged a civilizáció. Különösen hatékony ebben a budapesti agglomeráció, ráadásul Péternek megvan az a rossz szokása, hogy szeret új utakat feltárni. Így csúnya, érdekes, de nem hatékony utakon végül bejutottunk a Gödöllői Egyetemre, de csak a bolt mögé. Innen a gödőllői (egyik) Rózsadombon keresztül a többi szögesdrótos hegy felé vettük az irányt, s jól is haladtunk volna, ha a Szabad Természetet nem lenne be(vad)hálózva a vad- és erdőgazdálkodás által. Azt gondoljuk, hogy legalább a jelzett turistautak átjárhatóságát azért illene biztosítani ebben az akadálymentesítéstől is hangos világban. Így a nettó 60 km-es távot nem csak az enyhe eső tette emlékezetessé, és a ránk erőltetett útvonal-fejlesztések és kerülők miatt csak a sötét beállta előtt 1 perccel, de azért mégiscsak hátulról sikerült behatolni a galgahévízi ökofaluba, ahol Dani öccse épített irigylésre méltó eredménnyel házat. Leidinger Árpival a faluban lakó Balla Zoltán barátunk és Botond fia is vártak már, így heten költöttük el a vacsorát.

A második nap a pihenésé - a Galga mentén.
Második nap szép időre ébredtünk, a reggeli fagy nem tett kárt a lovakban. A szép időhöz rövidebb táv társult, hiszen csak Jászágóig, Fehér Kornél barátunk tanyájáig ment a társaság, a Galga mentén, a pusztamonostori vasútállomás érintésével, ahol Benedek vonatra szállt, ugyanis most neki csak ennyi idő adatott a valóságot tanulni: másnap már iskolába ment…


A harmadik nap Kornéllal és esővel indult.
Harmadik nap Kornél elkísérte a csapatot Jászdózsáig, ahol megkóstoltuk a kiváló helyi főzésű sört. A túra és a csapat nagyszerűségére jellemző, hogy ázottabban érkeztünk, mint ahogy tovább indultunk. Nehéz szívvel, de elbúcsúztunk Kornéltól és a nagyszerű házi sörtől, majd folytattuk utunkat Jászapátit érintve Jásziványon és Pélyen keresztül, a Hevesi Füves (és lovas) Puszták világvége Tájvédelmi Körzet érintésével, egészen míg ránk nem
Az ott a falon a reklám helye.
Ekkor láttuk utoljára Kornélt.
sötétedett. Szállásunk aznap a Hanyi-érből csinált csatorna mellett található egykori gátőrház romjai között volt, illetve lett. Az egész napos nedves idő folytán a lovak letétele kapcsán a magas fűben az eddig szárazon maradt részeink is átáztak, így az éjszakát vizes borogatásban töltöttük – borozgatás helyett. A romok között fellelhető faanyagból hamar tüzet raktunk, és a hosszú éjszakához készülve lapra szereltünk egy kiszáradt almafát. A pihenés intenzitását jelzi, hogy kétszer lett újragyújtva a tűz az éjszaka folyamán, ami bár sokat javított a hangulatunkon, inkább füstös volt, mint meleg, úgyhogy a hajnali fagy hamar talpra állította a csapatot.

Ahogy a hegyekben a kerítések, úgy az Alföldön a csatornák
teszik nehézzé a haladást. A Jászsági-főcsatornán
a vasút hídjáig kell kerülni. 

Alföldi találkozások
- puszta és távvezeték a csatorna gátján.
(Ez 4 szó, amiből 3 csúnya...
Két szép ló a fényképész alatt /mögött.)
A negyedik nap korai indulása indokolt is volt, hiszen estére Budapestre akartunk érni – a karcagi Kecskeri-puszta érintésével; s még 10 km-re voltunk Kiskörétől. De mivel a 6 lovat a 3 ember elengedett kézzel szereli, úgyhogy ketten az ismert úton visszafelé vették az irányt, felnyergelve, de lovas nélkül, így az első 10 km teljesítése után még csak az indulásnál tartottunk. A hátralévő 55-60 km-t így viszonylag erőltetett tempóban kellett megtennünk. Nem is maradt el a jutalom, és ennek a büntetése a nap végén: Sanyi, Katica és Áron elénk lovagolt, és remek szilvapálinkával, valamint finom borral fogadta a megfáradt csapatot. A gondot csak az jelentette, hogy az egész napos koplalás, illetve az előző éjszakai 1,5 órás alvás (füstben fekvés) hatására igen hamar győzött a pálinka. Így a vonatút viszonylag hamar telt (talán a kényelmetlen ülések és a kupéban terjengő füstös szag sem volt annyira zavaró – számunkra), de a TVT, a Túrából Visszatérés Törése, a szokottnál is erősebben hatott a Budapest szívtelen szívében magukhoz térő csapatra.  Daninak másnap vizsgája volt, Jocónak gazdasága, s Péternek kimerültsége, amiből este autóval – immár kiegészülve a csapat többi tagjával – jöttek vissza a Karcagra a hétvégi programokban való részvétel céljából.

 

Lovasaink a nettó 200 km-es távot, három hosszabb és egy rövidebb nap alatt tették meg, eddig nem járt úton, az eredeti koncepció szerint, kisebb veszteségekkel s nagy élményekkel. Az 50 km-es napi átlag így a szezon elején elég is volt a lovaknak. (Leidinger Dani csapattársunk tavaly szeptemberben a Pomáz-Karcag utat egy másik, 220 km hosszú útvonalon, 3 nap alatt tette meg. Igaz, neki akkor sokkal komolyabb motivációja volt, mint mostani túrázó csapatnak.)  

A képekre kattintva megnyílnak nagyban.
A teljes képdokumentáció még feldolgozás alatt.
 

 
 
 

Tavaszi gyakorlás Szentendrén - április 2-3.

 
Szezon kezdeteként össze szoktunk gyűlni egy gyakorló hétvégére. Ezúttal a Dunai szárny új támaszpontján, Attiláék éppen belakott tanyáján találkoztunk, hogy közösen csiszoljunk lovas tudásunkon, különös tekintettel a különösen alacsony ugratási képességeink emelésére.
A Tiszai-alföldről pénteken érkezett a töredékes küldöttség, Édua, Ági, Áron és Laci betegség miatt nem jöttek. (Szerencsére csak Laci baja nehezebben gyógyuló, minthogy nem érzi, hogy neki csiszolódni kellene…)
Sanyi hozta az új lovát, Gülszári fia Huncutot és Borussal volt Katica. Péter Bátor Sárkányát ezúttal kisfutóval húzta fel Nagy Attila kamionsofőr és lovasedző. A szombati edzéseket Attila tartotta, egyszerre 8-9 ló és lovas volt a pályán; délelőtt az idősebbek, délután a fiatalabbak, illetve Vígh Zoli ügyességi pályáján is átszűrtük magunkat. A gyalogos időket a tanyán némi tereprendezéssel igyekeztük hasznossá tenni.
Vasárnap Balogh Zoltán helyi lovasedző tartotta a foglalkozásokat, s a hétvége végére többnyire mindenki stabilan teljesítette a 80 cm-es magasságot. Fejlődésünket mutatja még, hogy Daninak 3 lova szerepelt az oktatásban (Kara, Harcos, Batu kán).
Megjegyzendő még, hogy láthattuk a Lelkes utódot is (Lelkes Marci), hogy Hunor biciklivel érkezett Pestről, és hogy szombat este fürdős program is volt Leányfaluban. Szombaton délben karcagi rackabárányok (raguleves és sült formájukban), vasárnap hazai pincepörkölt egészítette teljessé a programot.