Pomázi Lovas Majális - május 25-26.


 

2013. május 25-26-án immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a lovas majálist a pomázi Magyar várban. A rendezvényen csapatunk dunai szárnya vett részt.

A lovas versenyszámok a szombati napon zajlottak, amelyek egy részén a dunai szárny lovasai is részt vettek.

Előtérben a győztes csapat.
Köbörében Stefanek Attila – Lelkes Tamás – Leidinger Dániel összetételű csapatunk harmadik helyezést ért el, akik sajnos már az elődöntőben összekerültek a győztes jász lovas bandérium csapatával, akik csődöreikkel uralták pályát. A harmadik helyért zajló mérkőzésen a fiúk sima győzelmet arattak a Némethy lovasíjász akadémia csapata felett. 

A Kinizsi lovas ügyességi versenyen két lovasunk, Stefanek Attila és Lelkes Tamás vett részt, akik igen jól, az első 10-ben szerepeltek (tekintettel a magas résztvevői számra, és a sok jó lovasra ez egy szép eredménynek mondható). A verseny első helyezettje Tóth Lívia lett, aki csapatunk egyik lovával, Karával vett részt ebben a megmérettetésben. Az ügyességi verseny összeállítója és levezetője egyébként idén is Leidinger Dániel volt.

A lovasbirkozó versenyben Leidinger Dániel csapattársunk képviselte a „Pusztai róka” csapatát, aki második helyezést ért el.

Az idei év egyik újdonsága volt a Szent László viadal lovasíjász verseny volt. Két db 4 fős csapat küzdött egymás ellen, ahol az íjászoknak az ellenfél csapat színét viselő luftballonokat kellett szétlőni. A dunai szárny lovasai adták a kunok csapatát, míg a Némethy Lovasíjász Akadémia lovasai képviselték Szent László lovasíjászait. Az utolsó kört követően a két csapat döntetlenül állt, amit egy szétlövés követett (minden csapatból minden lovas lőtt egy-egy kört). A szétlövés a történelmi forgatókönyvnek megfelelően alakult: lovasaink szoros küzdelemben ugyan, de alulmaradtak Szent László csapataival szemben.

A lovas versenyek mellett a dunai szárny lovasai – Vígh Zoli szentendrei lovasíjász barátunkkal kiegészülve – mindkét nap tartottak bemutatót a szokásos elemekkel (íjászat, hajítófegyverek, gyűrűszúrás, stb., továbbá trükklovaglás és a megszokott lovasjátékok).

A rendezvény sikeréhez sokat hozzátett a viszonylag szép időjárás, továbbá a szombat esti táncház.