Kurultáj 2016.

 
Az év legnagyobb rendezvénye, legalábbis amin legtöbben léptünk fel, illetve voltunk jelen, és amin új programot mutattunk be, amit a legnagyobb közönség nézett.
 
Új műsorunk a Dunai műhelyben született meg: a Pomázi Lovas Majálisra gyűlt össze az a minőségű lovas, akik Leidinger Dani vezetésével összerakták a „Fejezetek a magyar könnyűlovasság történetéből” tartalmú összetett bemutatót. Most bővített kiadásban a Tiszai-szárnnyal kiegészítve, összesen 14 lovassal a Kurultáj nagy küzdőterén is ezzel a programmal járultunk hozzá a Programhoz. Ehhez az új koreográfiához a „honfoglalás” kora mellett, a végvári időkből és a szabadságharcból is szövetkeztünk a huszár barátainkkal, így 3+1 jelenetben mutattuk be a magyar könnyűlovasság történetének legfontosabb fejezeteit. A 30 perces előadás végig feszes-pörgős a gondosan felépített szerkezetnek, a gyakorlásnak, a profi lovasainknak és profi segédeinknek köszönhetően. Belülről legalábbis így éltük meg, és erről szóltak a visszajelzések. Dokumentáló képek és mozgóképek tekintetében a Közönségre, köztük a profi fotósokra vagyunk utalva – szívesen látnánk képeket!
A seregszemle belülről - állóképen...
 
A saját bemutatón kívül, megszerveztük a köböre bemutatót és bajnokságot. A szombati közös köbörén 16 lovas vett részt. Ez nagyon harcosra sikeredett, igazi belső birkózásokkal, a legszebb ázsiai hagyományoknak megfelelően, és az európai látványízléstől eltérően. Az elszánt játékosok hamar blokkolták a kitörő vágtákat, és a 25 kg-os kecskét sem dobáltuk úgy, mint amikor a kitömött bőrrel játszunk.
A  vasárnapi bajnokságra csak a bőre maradt a kecskének, minthogy a hús addigra a bográcsba került. Így könnyebb játékszert készítettünk, amivel a kisebb létszámú, 2 x 5 fős csapatok látványosabb játékot tudtak bemutatni. Izgalmasabb lett volna a bajnokság, ha nem önmagunkat kell legyőzni, de a többszáz lovas közül végülis nem jelentkezett külső kihívó csapat.  
 
A saját programjainkon kívül, a szövetségeseinkkel kiegészült csapatunk mindkét napon teljes számban részt vett a seregszemlén, illetve 2-3 lovassal szerepeltünk az ügyességi és a gyorsasági versenyekben, valamint a közös csatajelenetben, és az esti mulatságokban.
Szombat este az étkező sátor belülről...
Bene Sanyi citerával, Juhász Dénes hegedűvel viszi a prímet.
 
Nagyszerű esemény volt, jó idővel és jó szervezéssel – köszönjük mindenkinek akit-ahogy illet!
 
A rendezvényről számos beszámoló és képdokumentáció született és kerül még ki a médiába, itt hivatkozunk néhány linket, illetve egyelőre előzetesen mutatunk néhány saját képet, és beharangozzuk a seregszemlét belülről mutató videónkat, amit hamarosan közzéteszünk a youtube-on!